Géptár
Tüzelőberendezések biomasszához
A pellet tüzelésű kazánnál baloldalon látható a tároló és adagolótartály, középen a csigás feladó, jobbra a kazán. Amint a képen látható, a pellet átvételét, tartályba adagolását, valamint a hamu eltávolítását leszámítva teljesen automatikus a működés.
A második képen látható faapríték tüzelésű kazánra tároló/adagoló tartályt szereltek. A tüzelőanyag aprítása helyben, aprítógéppel történik, így hasábfa mellett mindenféle hulladék (gallyak, fahulladék, stb.) eltüzelhető. A kazánra szerelt tartálynak köszönhető, hogy a berendezés állandó felügyeletet nem igényel.

Biomassza kazánok
A darabos biomassza kazánban nagyméretű fahasábok, kisebb szalmabálák eltüzelése is lehetséges. Hátránya, hogy ilyen tüzelőanyagok mellett működtetése szakaszos, naponta egyszer-kétszer meg kell rakni és ki kell hamuzni.
A kisléptékű biomassza tüzelés (hagyományos nevén fatüzelés) porkibocsátással és légszennyezéssel is jár. Alkalmazása ezért inkább a ritkábban lakott területeken, vidéken célszerű, szemben a városi felhasználással.
A biomassza tüzelőanyagok ára – fűtőértékre vetítve – jellemzően a földgáz ára alatt marad 10-20%-kal, de azzal együtt növekedik. A CO2 kibocsátás szempontjából semlegesek, mivel a levegőből megkötött CO2 szabadul fel elégetésükkor. Emiatt felhasználásuk gazdaságos és környezetbarát, a földgázénál magasabb fajlagos élőmunka-igényük miatt a regionális és helyi munkaerőpiacra is kedvező hatást gyakorolnak.