Nyitóoldal
Rendezvénynaptár

 

Rendezvénynaptár

Információs napok a KEOP energetikai pályázati kiírásokhoz kapcsolódóan
(2010. január – március)

Az Energia Központ NKft. szakmai információs napokat szervez az ÚMFT Környezet és Energia Operatív Program energiahatékonyság fokozására (KEOP-5), és megújuló energiaforrások ösztönzésére (KEOP-4) irányuló 2010. évi pályázati lehetőségek bemutatása, valamint a sikeres pályázatok elkészítéséhez szükséges szakmai ismeretek közvetítése céljából.

A rendezvénysorozat helyszínei és időpontjai:

Az esemény részleteit a mellékelt meghívó és program tartalmazza.
További információ: Energia Központ, KEOP Ügyfélszolgálat
Tel: (+36-1) 802 4390.

 

 

“KEOP energetikai pályázatai – mérnöki szemmel”

címmel szervez december hónapban Kaposváron és Budapesten szakmai konzultációt a Magyar Mérnöki Kamara és az Energia Központ.

A konzultáció célja, hogy a pályázatok készítésében és a projektek megvalósításában közreműködő mérnökök és az Energia Központ mérnökei, szakemberei közötti megbeszélés nyomán a pályázati feltételek – elsősorban mérnöki munkát érintő részeit illetően – tisztázásra kerüljenek, közös szakmai értelmezés alakuljon ki, intenzívvé váljon a kétirányú információáramlás annak érdekében, hogy a támogatási lehetőségek az energetika terén is kiaknázásra kerülhessenek.

További információ és jelentkezés:

Kaposvár, 2009. december 1.

Budapest, 2009. december 11.

 

 

Régebbi események...

[ Vissza ]

nyitolap_jobb.jpg