4BIOMASS
Fenntartható módon megvalósított megújuló energia felhasználás előmozdítása a Közép-európai térségben - A biomasszában rejlő lehetőségek kiaknázása
Projekt cím rövidítése: 4BIOMASS
A projekt előzménye
Az Európai Parlament 2008. decemberében elfogadta a klíma- és energiacsomag keretén belül a Megújuló Energia Direktívát, melyben az Európai Unió kötelezi a tagállamokat egy Nemzeti Megújuló Energia Cselekvési Terv elkészítésére, melyet legkésőbb 2010. június 30-ig kell az Európai Bizottsághoz benyújtani. Az már jelenleg is bizonyos, hogy az Európai Unió és Magyarország által kitűzött megújuló energia célértékek (Magyarország esetében 13%-os részarány elérése 2020-ig) elérésében a biomassza felhasználás növelése jelentős szerepet fog játszani. Ennek következtében az Európai Bizottság ajánlást fogalmazott meg a Tagországok számára Biomassza Akcióterv elkészítéséről.
Az előbbieket mérlegelve, Németország környezetvédelemért felelős minisztériuma nemzetközi együttműködés létrehozását kezdeményezte 2007. nyarán. Hosszas előkészületek után a Németország által előterjesztett projekt 2008-ban sikeresen pályázott az Interreg Közép-európai Programjának keretében meghirdetett Európai Uniós támogatási forrásra. A projekt az Central Europe Programban az Európai Unió és a Magyar Köztársaság társfinanszírozásával valósul meg. A Közép-európai Transznacionális Együttműködési Program 2007-2013 az európai területi együttműködés keretében létrejött kezdeményezés egyike, amely a határokon átnyúló, nemzetek és régiók közötti együttműködést támogatja. A projekt hivatalos megnevezése: Fostering the Sustainable Usage of Renewable Energy Sources in Central Europe - Putting Biomass into Action (4BIOMASS), melyben a következő országok, illetve azok illetékes intézményei vesznek részt: Németország, Ausztria, Csehország, Olaszország, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia és Magyarország. A projekt magyarországi koordinációját az együttműködési szerződés 2009. májusi megkötése után az Energia Központ Nonprofit Kft. végzi. A projekt 2012. május 30-án fejeződik be.
Magyarország részvételének indokoltsága
Hazánkban a megújuló energiaforrások aránya 2006-ban elérte az 54,8PJ-t, ami az összes energiafelhasználás 4,7%-át jelentette. A megújuló energiaforrások használatát célzó támogatási rendszernek és szabályzóknak köszönhetően ezen erőforrások részaránya azóta is növekszik, de még nagyon sok a tennivaló ha valóban el kívánjuk érni az Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Tervben meghatározott 14,65%-os részarányt.
Az összes megújuló energiafelhasználásának legnagyobb részét, közel 84%-ot, (41,06PJ) a biomassza tette ki 2010-ben. Jelenleg a biomasszából származó hő- és villamosenergia-termelés alapanyaga főként tűzifa, amelyet jellemzően közvetlen eltüzeléssel, esetenként együttégetéssel használnak fel, túlnyomórészt hőtermelés, kisebb részben villamosenergia-termelés céljából. Ezen kívül szántóföldi és kertészeti növénytermesztésből származó mellékterméket és egyre növekvő mennyiségben célirányosan termelt fás és lágyszárú energianövényeket is hasznosítanak.
A Közép-európai régióban, beleértve Magyarországot is hatalmas potenciálok állnak rendelkezésre a biomassza jövőbeni hasznosítása terén, mellyel a mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás számára is bevételi forrásokat jelenthet.
A projekt célja
A nemzetközi projekt fő célja, a biomassza potenciálok fenntartható módon történő kiaknázásának elősegítése, nemzeti biomassza akcióterv létrehozásának előkészítése, tapasztalatcsere, valamint a szükséges intézkedések összehangolása a Közép-európai térség országaiban.
- Fenntartható biomassza gazdálkodás elterjedésének elősegítése
o Tapasztalatcsere a Tagállamok, illetve azok illetékes intézményei között. Megvalósult és tervezett –minta értékű- biomassza projektek, technológiai fejlesztések, politikai intézkedések összegyűjtése és ismertetése a projektben résztvevő Tagországokban. Ennek keretében workshopok, konferenciák, szakmai utak szervezése.
o Megvalósíthatósági tanulmány elkészíttetése három, olyan biomasszához kötődő projekt esetében, ahol az érintettek elkötelezettek a projekt megvalósítása iránt.
- Iránymutatásokat tartalmazó dokumentum összeállítása egy Transznacionális Biomassza Akcióterv formájában, mely az illetékes Közép-európai országok felelős szervei számára kerül eljuttatásra
o A biomasszához kapcsolódó, termelésben, feldolgozásban, szállításban, energiatermelésben, politikai döntéshozásban illetékes szervek (mezőgazdasági termelés, erdészet, biomasszához kötődő ipar, egyesületek, stb.) azonosítása, összegyűjtése.
o Célzott interjúk készítése az illetékes szakmai szervekkel, a Nemzeti Biomassza Akciótervek elkészítése során figyelembe veendő szempontokról, szakmai kérdésekről, stb.
o A felmérés eredményeinek megvitatása nemzetközi szinten. Ennek tükrében iránymutatás készítése a Nemzeti Biomassza Akcióterek kidolgozásában illetékes szervek számára.
- Biomasszához kötődő szabályozási-, politikai-, gazdasági környezet nemzeti és nemzetközi áttekintése
o A biomassza potenciálok felmérése, a szabályozási-, támogatási-, engedélyeztetési környezet áttekintése a projektben résztvevő országokban.
o Javaslattétel kedvező szabályozási, gazdasági, intézményi környezet kialakítására az egyes országokban, valamint nemzetközi szinten.
o Együttműködés kialakítása az egyes országok illetékesei között. Nemzetközi konferenciák, workshopok szervezése, internetes fórumok létrehozása.
o Biomasszához kötődő –fenntarthatóságot és környezeti szempontokat figyelembe vevő- szállítmányozási, logisztikai stratégia kidolgozása Közép-európai szinten.
Projektben résztvevő szervezetek:
- Vezető partner: Agency for Renewable Resources (Fachagentur Nachwachsende Rohstoffe) e.V. (FNR), Németország
- Austrian Energy Agency, Österreichische Energieagentur (AEA), Ausztria
- CZ BIOM – Czech Biomass Association, Csehország
- Federal Ministry for the Environment, Nature Protection and Nuclear Safety (BMU), Németország
- Energia Központ Nonprofit Kft., Magyarország
- Italian National Agency for New Technologies, Energy and the Environment (ENEA), Olaszország
- Institute of Power Engineering (IEN), Lengyelország
- University of Science and Technology (AGH), Lengyelország
- Energy Restructuring Agency, ltd. (ApE), Szlovénia
További információ: www.4biomass.eu

Információ a 2011-es tanulmányútról